35 éves az Egyesület
Egyesületünk az idei évben ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Meg kell álljunk egy pillanatra és tekintsünk vissza az eltelt időszakra, melynek voltak nagyszerű és kritikus pillanatai is. Engedjék meg, hogy kronológiai sorrendben, mint talán közülünk az egyetlen személy, aki az első lépésektől végig követhette az egyesület mindennapjait ezt most megtegyem.
1988-89 Az egykori Maros Mgtsz elnöke engem bízott meg, hogy a tulajdonukban lévő Maros holtágakat próbáljam bérbe kiadni az akkori szinte a környéken egyetlen horgászegyesületnek(Hermann O.). Mivel ez nem jött össze megkerestem az akkori MOHOSZ IB elnökét Oravetz Istvánt. Ő teljes mellszélességgel támogatta és segítette egy önálló egyesület létrejöttét.
1990.01.12. Alakuló Közgyűlés
1990.02.22. Az Egyesület bejegyzése
1990- Megindul az egyesület élet, horgászat. Segítség a TSZ-től illetve halasítási támogatás a MOHOSZ-tól(akkor még volt ilyen)
1992- A TSZ tönkre ment a holtágak eladásra kerültek egy Bp-i illetőségi személynek , de az egyesület tovább működik és horgászhatunk.
1996- Lehetőség nyílik a horgászvizeink visszavásárlására. A tagság összefog és plusz pénzeket fizet be. Ekkor még az önkormányzat nem áll az egyesület mellé. A MOHOSZ is csak kölcsönben biztosít pénzösszeget. Elnökségem első évében sikerül az adásvétel.
Ebben az időszakban jelentkeznek az első vízproblémáink. A Maroson kialakított vízkivételi mű a TSZ felszámolása után magánkézben és bizonytalan működtetésbe került.
1998-2005 Az egyesület legszebb évei 220-250 felnőtt, 20 fő ifjúsági és közel 100 gyermekhorgász. 35q pontyot, 12q kárászt és 4000db süllőt telepítettünk például 2000-ben. Ebben az évben voltak még versenycsapataink is. Felnőtt csapatban 3.helyezés, ifjúsági csapatunk 4. helyezést, női egyéniben pedig megyei 1. helyezettünk volt. Meg kell említeni, hogy ebben az időszakban még nem jelentek meg a komoly konkurenciát és más feltételekkel bíró magán horgászvizek.
2006- Az egyesületnél megkezdődött a folyamatos tag és területi engedély csökkenés, mely szorosan összefügg a környéken kialakuló különféle horgászlehetőségekkel. Ez a jelentős bevételkiesést jelentett. Ennek egyenes következménye volt a 4.sz., 5.sz. tavak, majd a 3.sz. tavak értékesítése. Ezzel horgászvizeink közel 70%-t veszítettük el. Ezekben az időkben a tagjainkon kívül(1% 200-300 eFt) egyre szorosabb együttműködés alakult ki az egyetlen biztos támogatónkkal a helyi Önkormányzattal. Kialakítottunk egy szerintem kiszámítható egyesületi életet( alig változó horgászrend, telepítések a lehetőségek keretein belül, versenyek, stb).
A pénzügyi helyzetünk és a Marosi vízkivétel bizonytalansága odavezetett, hogy az általam is kedvelt 2.sz. tó 2010-11-ben kiszáradt.
Az anyagi helyzetünk megerősítése érdekében folyamatosan pályáztunk(NCA, Norvég Alap stb) több kevesebb sikerrel. Sajnos az utóbbi években már teljesen reménytelenül. Egyéb pályázatra hosszú időn keresztül pedig semmiféle lehetőségünk nem volt.
Úgy érzem az elmúlt 25 év méltó lezárása volt a 2011-ben megkezdett és 2014-ben lezárt több, mint 15 mFt összköltségű és 90% támogatással megvalósuló projekt. Ennek egyik legfontosabb hozománya az 1.sz. tónál kialakított vízutánpótlást – igaz csak az 1.sz. tavon – biztosító kút, illetve a tavak környezetének a rendezése.
Az elmúlt 10 év továbbra is jellemző az állandó küzdés az egyesületünk és az ahhoz tartozó különféle hatósági és adminisztratív feladatoknak való megfelelőséggel. Küzdöttem a kutunk további öt éves üzemeltethetőségéért. A Belügyminisztériumig kellett elvinni az ügyünket. Következtek azok a MOHOSZ által diktált követelmények, melyek nem a kis egyesületeket segítették. Különösen azokat sulytották, ahol nincs adminisztratív személyzet. Lassan már mindent csak a „Horgászjegy” honlapon lehet intézni. Itt nemcsak az engedélyeket lehet kiváltani, hanem különféle adminisztratív feladatokat – fogási naplók felvitele – kell elvégezni az egyesületeknek. A haltelepítéseket 5 nappal korábban be kell jelenteni a NEBIH honlapján illetve telepítés után 8 napon belül ismételten bejelentési kötelezettség van dokumentációkkal – számla, igazolások, stb.
Amit nem sikerült az elmúlt 35 évben megoldani .
Az elmúlt 35 évről részemre, melyben magamat hibásnak tartom egy olyan emlékkönyv folyamatos vezetése, mely egyesületünk életét bemutatná. Évekkel ezelőtt tettem rá kísérletet, de a tagjainktól nem kaptam semmiféle használható dokumentációt.
Sajnos ugyancsak nagyon hiányzik egy olyan helyiség ahol a keletkezett dokumentációkat, a szerszámainkat, eszközeinket biztonságosan tárolni tudnánk. Jelenleg néhány vezetőségi tag igyekszik ezeket saját ingatlanán megőrizni.
Tavaink közül már csak az 1.sz. tavon lehet horgászni.
Végezetül kérem emlékezzünk meg azokról akik sokat tettek az egyesületért, de már nem lehetnek közöttünk:
Hollós Artúr, Vajas Józsi bácsi, Bakaity Pista, Czékus Márton, Gilicze Sanyi, Tóth Feri ………. és még sorolhatnám.
25 éves évfordulon 6 fő volt már csak az alapítók közül az egyesület tagjai. 2025 –ben a 35. évfordulón már csak két személy. Ezek közül az egyik személynek Lázár Szvetyi bácsinak én ajánlom fel az idei évre az engedélye árából 35%-s engedményt.
Szeretném felajánlani az évforduló alkalmából és a köszönetem jeléül a következő apróságot, akikkel a legtöbbet dolgoztam együtt és a legtöbb segítséget nyújtották:
Először az egyesület két nélkülözhetetlen tagjának:
Lévai István
Csányi Imre
Akikkel a legrégebb óta dolgozok együtt:
Keresztényi László
Fodor Béla
Az egyesület legnagyobb és legmegbízhatóbb támogató képviselőjének Király László polgármester úrnak
A faluháznak is szeretnék egy példányt átadni akik évtizedek óta biztosítják a Közgyűlések és a Vezetőségi ülések helyszíneit.
Tari János elnök
Megjegyzés: az Egyesület bemutatása az Ünnepi Közgyűlésen elhangzott beszéd alapján készült dokumentum.